Köszöntő

Somló - hagyomány

Kevés olyan szőlőhegy van Magyarországon, amelyhez annyi mese, legenda, költői-poétikus tájrajz kötődne, mit éppen a Somlóhoz. A 435 méter magas, magányos tanúhegy (a Sággal és a Kis-Somlóval együtt) a Kisalföld déli peremére szorult - ha közelítünk feléje, mint egy csodás, mesebeli abrosz képe, egyszerre minden kisímul s a tájon fenségesen uralkodni kezd: a közel 5 millió éves bazalthegy. A derűs napfény fehéren-vakítóan világítja be a meglepő látványt: az óriási hegyszigetet. Fény van itt és mitológiai ragyogású légtér – a hegyet sűrű, titokzatos szőlők ölelik körbe.

A Somló geológiai történetéből adódó vulkáni emlékek át és átszövik a tájat – követ, vizet, növényt, madarat és a levegő izzását. A teljes életet. S persze az ember munkáját - ahogy a mállékony vulkanikus kőzetre, az agyagos, homokos üledékekre támfalat épített és nehezen megéledő szőlő telepítésébe fogott. Ahogy heroikusan művelte a meredek hegyi kaptatókat, mert tudta, hogy cserébe különleges jutalmat kap: egy bazalthegy ajándékát, az istenek nedűjét. A bazalthegy tetejére várat épített, még a régi Anjou-királyok alatt – katonák, hadvezérek, írástudók vitték hírét, itták borát. Költők, írók rege-tájnak nevezték – a mozgalmas élet üzenetéből és a tökéletes harmóniák utáni vágyakozásból művek születtek. S valóban, ha a Somló csodálatos orgonasípjai alatt, mondjuk a taposókút környékén, egy szőlőben, a diófa alatt üldögélünk és a hamisítatlan délutáni, délre néző tájat figyeljük: pompás, nyugodt, kozmikus harmóniák érintenek meg. S bár végül is nem annyira „klasszikus” antik táj ez, hisz Pannóniában vagyunk, de ha finoman stilizálunk, a bazaltorgonák környékén, ahol a kerecsensólyom fészkel és hollók laknak, észrevehetjük „az istenek közellétének nyugodt tudatát” – miként ezt a Somló egyik felfedező írója, Hamvas Béla mondta.

Mikroklímája páratlan – a Somló egyszerűen tűzbort ad, mert forró vulkánon termett. Ahogy a régiek nevezték, a Nagysomló „veséjéről” származnak az összetéveszthetetlen ízvilágú, erős, ősi somlai borok - furmint, juhfark, hárslevelű, sárfehér, olaszrizling és azok keverékeik. Mondhatnánk úgy is, hogy ezek az „örök dolgok”, mint valami csodálatos műalkotások – tüzes, testes, harmonikus savú, zöldesbe hajló csillogású borok. Amelyek venyigéiben, az író Márai emlékei szerint is, „él még valami a régi olasz venyigék hagyományaiból”. De más, helyi tudások is akadnak. Például az itt (Kis-Somló mellett) született Berzsenyi világából származóan is, akinek költészete a vulkáni erők működését idézi. Lávaömlésszerű képeinek zuhogása, művészi világának teremtő mélységei, filozofikus távlatai a legmagasabb rendű tudásról beszélnek. Ahogy teszik a legszebb, legjobb somlai borok is – tudatják, hogy az élet legnagyobb adománya a bölcsesség derűje.

Ambrus Lajos, író